2013. június 12., szerda

McDonald's ihletésű túródesszert eprszósszal

Mostanában kapható a McDonald's-ban egy túródesszert nevű édesség és úgy gondoltam, megpróbálom elkészíteni. Kíváncsi voltam, tudok-e olyat alkotni, mint a híres-hírhedt McDonald's-ban.

Hozzávalók:
25 dkg túró
2 ek. gríz
1 ek. liszt
2-3 ek. cukor
1 csipet só
1 tojássárgája
1 kk. sütőpor
házi, durva szemű zsemlemorzsa
 eperszósz: (bármilyen más gyümölcsből elkészíthetjük)
20-30 dkg eper
ízlés szerint cukor
2 dl víz
1 tk. keményítő
Fagyi (pl: vaníliás, joghurtos)

A túrót összekeverjük a cukorral, tojássárgájával, a liszttel, a grízzel, a sütőporral és még egy pici sóval. A masszát hűtőben állni hagyjuk 1-2 órát, majd apró gombócokat gyúrunk és durva szemű zsemlemorzsába forgatjuk. Forró olajban aranybarnára sütjük és papírtörlőre szedjük.
Az eperszószhoz darabosra törjük az epret, felöntjük kb 1,5 dl vízzel, hozzáadunk egy kis cukort és felesszük a gázra melegedni. Egy teáskanál keményítőt elkeverünk fél dl vízzel, hozzáöntjük az eperhez és besűrítjük.
5 kis gombócot teszünk egy tálra vagy kehelybe, erre egy jó adag fagyit teszünk, majd ráöntjük az eperszószt.



Képviselőfák

Hozzávalók:
16 dkg sertészsír
1,6 dl víz
18 dkg liszt
egy nagy csipet só
némi cukor
6 tojás

vaníliakrém:
4 dkg vaníliás pudingpor
3 dl tej
3 ek. cukor
2- 2,5 dl tejszín

Az égetett (forrázott) tésztához a zsírt a vízzel, a cukorral és a sóval feltesszük melegedni, mikor  forr, hozzászórjuk a lisztet és folyamatosan, kb. 2 percig keverjük (reszteljük). Még forrón a tojás méretőtől függően 5-6-7 tojást kézi robotgéppel belekeverünk, hogy elérjük a megfelelő állagot. Nyomózsákból vagy kanállal halmokat nyomunk sütőpapíros lemezre és magas hőfokon (200 Celsius fok) gőzös sütőben világosra sütjük. Ha nincs gőz funkció a sütőnkben, akkor tegyünk be egy lábas vizet a sütő aljába vagy időnként spricceljük be vizet.
Hogy megállapítsuk jó-e már a fánkunk, áldozzunk fel egyet és nézzük meg a belsejét. Ha a tészta jó magasra nőtt és üreges belül, akkor kivehetjük.
Ennyi képviselőfánkoz kb 2,5, de inkább 3-szoros mennyiségű krém szükséges, de nem kell mindet betölteni, mert a tészta sokáig eláll.
Tehát a krémhez szokásos módon megfőzzük a pudingot, kihűtjük, habosra és simára keverjük, majd a felvert tejszín kb. harmadával lazítjuk. Csillagcsöves nyomózsákból betöltjük a krémet, majd rányomjuk a maradék tejszínt. A fánkokra rátesszük a kalapot és vaníliás porcukorral díszítjük.