2011. szeptember 19., hétfő

Postás autó torta



A megrendelésre készített torta a visszajelzések szerint jól sikerült: ) Ennek igazán örültem, én is meg voltam vele elégedve.

Elkészítés:
az autó méretei: 26cm * 11cm *11cm
Megfelelő méretű tepsiben vizes piskótát sütünk (én egy 40 * 23 és egy 24* 17 cm-es tepsiben összesen 13 tojásból sütöttem). Mindkét piskótát 3 helyen arányosan elvágjuk, majd nagyjából méretre vágjuk.


A krémhez 6 dkg csokoládés pudingport és 13 dkg lisztet sűrűre főzünk 1 liter tejjel. 30 dkg margarint ízlés szerint cukorral és kakaóporral (esetleg olvasztott csokival)ízesítünk, majd habosra keverjük és fokozatosan beledolgozzuk a kihűlt pudingos krémet.

Betöltötjük a tortát és vékony rétegben kívül is bevonjuk. 4-5 óráig, de akár egy éjszakáig is hűtőben letakarva pihentetjük, majd meggyúrjuk a fondantot.

40 dkg fehér pillecukrot egy kimargarinozott nagy tálba teszünk, majd mikróban alacsony fokozaton felolvasztjuk. Kb. 35-38 dkg finomra darált porcukrot és 2 ek. keményítőt apránként beledolgozunk. Ne gyúrjuk túl, nem baj, ha kicsit lágy marad, mert idővel keményedni fog. Az ablaknak, a kerekeknek és a lámpáknak félreteszünk egy kevés fondantot, a többit pedig zöldre színezzük.

Két porcukrozott sütőpapír között megfelelő nagyságúra és vastagságúra nyújtjuk. Feltekerjük a nyújtófára és egy óvatos, de gyors mozdulattal a tortára borítjuk. Levágjuk a felesleges részeket és következhet a díszítés.


Egy pici fondantot pirosra, sárgára és feketésre színezünk. Mindegyik darabot vékonyra nyújtjuk és kivágjuk a megfelelő darabokat, majd egy vizes ecsettel bekenjük őket és az autó megfelelő részére "ragasztjuk" őket.


A postás logóhoz egy tojásfehérjét közepesen keményre felverjük és porcukorral olyan sűrű mázat készítünk belőle, hogy írni tudjunk vele. 3 részre osztjuk, beszínezzük őket és zacskóba töltjük. Pici lyukat vágunk rá és megrajzoljuk a vonalakt.

Íme a végeredmény:



2011. szeptember 15., csütörtök

Szilvás pitetorta



Hozzávalók:

tészta:
20 dkg liszt
2 ek. cukor
9 dkg margarin
1 tojás
1 tk. sütőpor
1-2 ek. tejföl
töltelék:
35+20 dkg szilva
1,5 + 0,5 dl víz
2 ek. keményítő
ízlés szerint cukor
fahéj

A tésztához összegyúrjuk a lisztet a margarinnal, a cukorral, egy egész tojással, a sütőporral és szükség szerint 1-2 ek. tejföllel. Folpackba csomagoljuk és betesszük a hűtőbe. A töltelékhez 20 dkg (puhább) szilvát botmixerrel pürésítünk, majd 1,5 dl vízzel együtt elkezdjük melegíteni. Cukorral és fahéjjal ízesítjük. Fél dl vízben elkeverünk 2 ek. keményítőt, hozzáöntjük a pürésített szilvához és besűrítjük. 35 dkg (keményebb) szilvát megmosunk, cikkekre vágunk és a sűrű pépbe forgatjuk. A tésztát lisztezett deszkán a piteforma méretének megfelelően kinyújtjuk, majd a kikent, kilisztezett formába igazítjuk.

Ráöntjük a szilvás tölteléket és készre sütjük.